|
Az erdélyi református lelkészek
címere
Bethlen Gábor fejedelem 1629. július 13-án Gyulafehérvárott kelt címeres nemesítő levelével az Erdélyi fejedelemségben (Erdélyben és a Partiumban) honos református lelkészeket megnemesítette. A nemesítés kiterjedt a lelkészeknek mindkét nembeli utódaira, kiterjedt továbbá a levél kibocsátásának idejében szolgálatban állott lelkészeken túl a későbbiekben szolgálatba lépőkre is. E rendelkezést II. Józsefnek 1786. évi 6640. számú rendelete helyezte hatályon kívül. Címerleírás
A címeres nemesítő levél szövegét, ezen belül - ami a jelen tárgyalás szempontjából lényeges - a címerleírást ismerjük. (Az utóbbi igen szűkszavú.) Maga a címerkép, vagy hiteles másolata nem maradt fenn. Az ismert címerábrázolások nagy változatosságot mutatnak, hitelesnek egyikük sem tekinthető. Az ábrázolások változatosságát a leírás szűkszavúsága, továbbá az az ismert körülmény is magyarázza, hogy az újabb címerek alkotói hiányos tájékozottság, jóindulatú szépítési szándék és sok más ok miatt is a címereken egyre-másra "igazítanak". (Valójában rontanak.) A címerek változatossága így még csak magyarázható, a címerleírások eltérései - mondhatjuk: összevisszasága - már meglepőbb. A következőkben értelmezzük a címerleírást, reámutatunk az irodalomban közölt leírások és címerábrázolások hibáira, végezetül közöljük a hitelesnek tekinthető címerképet. Tekintsük elsőnek a címerleírásnak a címerpajzsra vonatkozó részét: Lehoczky Tivadarnak a Turulban, 1897-ben megjelent közlése nyomán [1]: "Scutum videlicet militare erectum coelestini coloris, in cuius campo sive area leo dimidius ex nubibus tumultuantibus emergens, uno sinistro altari removens biblia, alteri dextro pedibus anterioribus angelus descendens acinacem, cui ad latus sinistrum haec verba aurea scripta leguntur: "Arte et Marte dimicandum", praebere visitur." E szövegnek a szószerinti fordítása a következő: Katonai pajzs kék mezejében, másként terében, gomolygó felhőből kiemelkedő fél oroszlán baljával az Úr asztaláról egy bibliát eltávolítani, (elvenni), a másik - jobb - első lábával egy alászálló angyaltól kardot, amelynek a bal oldalán ezen, arannyal írt szavak olvashatóak: "Arte et marte dimicandum" szerezni (átvenni) látszik. A szöveg félreérthető, a figyelmetlen olvasó "… alászálló angyalnak kardot… …átadni látszik." értelmezésre is gondolhat. Egyes szövegközlésnek ezt a szószerinti, tehát a megszokott címertani terminológiától eltérő formát vették alapul. A szószerinti értelmezésen túlmenve, figyelembe véve az eszmeiséget, amit a kálvinista prédikátorok címeres levelének megjelenítenie kell, továbbá a szokásos címertani terminológiát használva, a helyes szövegezés a következő: Pajzs kék mezejében gomolygó felhőből növekvő oroszlán baljával az úrasztaláról bibliát emel fel, jobbjával pedig egy alászálló angyaltól szablyát, amelynek bal oldalán arannyal írt "Arte et marte dimicandum" felirat olvasható, vesz át. A címerábra jelentése világos: a kálvinista prédikátort jelképező oroszlán, az úrasztaláról a bibliát felvéve, valamint az angyaltól kapott kardot átvéve, hitéért harcba indul. Szóljunk ezek után a kard feliratáról, aminek magyar megfelelőjét ezideig egyetlen helyt sem adták meg. Az ars közismert jelentése: művészet. További jelentései: ügyesség, készség, gyakorlottság, fortély, fogás, stb. Mars, a háború istene nevéből származnak a következőek: háború, csata, vitézség. A dimico jelentése: fegyverrel harcol, vív, viaskodik, csatáz. A művészettel és fegyverrel harcolva viaskodni ugyan helyes, de meglehetősen nehézkes fordítás. A művészettel és fegyverrel küzdeni már gördülékenyebb. A művészet kifejezés semmiképp sem adja vissza azt a fogalomkört, amit az ars felidéz. A művészet ugyanis nyilvánvaló a szó, az ige, az igehirdetés művészetére utal, amiben benne foglaltatnak az ars további jelentései is: a szónoklásban, az igehirdetésben való ügyesség, jártasság, ügyesség, - ha úgy tetszik: fortély - a hitvitában. Az ige erejével és fegyverrel küzdeni csak egy példa a lehetséges további megfogalmazásokra. A főnévi igenév sem adja vissza a dimicandum (ide kívánkoznék az esse igealak) tartalmát: küzdeni kell. E magyarítást azért is tartottuk célszerűnek, mert volt alkalmunk téves értelmezésekkel, sőt az eredeti latin szöveg torzításával is találkozni. Térjünk át ezek után a pajzsról a sisakra: Sisakdíszről említés nem lévén, nyilván úgy kell tekintenünk, hogy ilyesmi nincs a koronán. Az eddigiekben fejtegetésünket az egyetlen olyan forrásra, amely vitán felül hitelesnek tekinthető, a scutumra, a (latin nyelvu) címerleírásra alapoztuk. A hibás címerleírások és címerábrázolások áttekintése után megkíséreljük a - lehetőségek szerinti - helyes címert megadni. Az angyalnak egész alakosnak és fehér ruhával takartnak kell lennie. (Vörös ruha, palást szokatlan és indokolatlan, ruhátlan nem lehet, felhőnek az angyal körül nincs helye, e miatt növekvő sem lehet.) A kard egyértelműen szablya, helyzete is egyértelmű, tehát az angyal a pengét fogja, az oroszlán pedig a markolatot, vagy esetleg a markolat felé nyúl. A felirat a pengén olvasható. Az oroszlán felhőből növekszik, farka egyágú. (Felül, illetve oldalt gomolygó felhő a megszokott, alul ritka, de nem hibás. Már 1437-ben is felbukkan ez az ábrázolás, mégpedig Aszúvölgyi Benedek címerében [6]. Az úrasztala ábrázolásának kérdése kétségen felül nehéz kérdés, ezt mutatja az a tény is, hogy az általunk ismert címerképek közül - csak egyetlen, a Vajay Szabolcs által közölt helyes. Az úrasztala szinte mindig fából készült, a kivétel igen ritka. Ennek ellenére a márványból való asztal ábrázolása elfogadható. Milyen legyen a színe? E kérdésre mind az egyházi gyakorlat, mind a címertan alapján adható, mégpedig egymással egybecsengő, válasz. Nézzük először a református egyház gyakorlatát. Az úrasztalát mindig
leterítik, így a terítő adja meg a színét. Huszonhét példa alapján
kaptuk a következo statisztikát [7]. Négyféle színű terítővel találkoztunk,
ezen színek, illetve az előfordulásuk száma a következő: A vörös színű úrasztala a mondottak nyomán szerencsés választásnak tekinthető. Címertani szempontból is célszerű a vörös szín választása, így ugyanis a kék-ezüst, illetve vörös-arany foszlányok színei megtalálhatók a pajzsmezőben. Zöld színű úrasztalával, illetve úrasztali terítővel egyáltalán nem találkoztunk. A sisakra közelebbi utalás nem lévén, ezt tetszés szerint ábrázolhatjuk,
ugyanakkor tény, hogy címerünk adományozásának idejében az erdélyi
címerek túlnyomó többségében zárt sisakot ábrázoltak. Az Országos
Levéltárnak Nyulásziné által közölt színes reprodukciói [8] között
például Lehoczkynak a Turulban megjelent írása, amelynek nyomán
módunk volt a címerleírást közölni, az oklevélszöveg közlésénél
tovább megy: közöl egy olyan magyarnyelvű szöveget, amely nem talán
a latin scutum fordítása, hanem annál sokkal bővebb lévén, nyilvánvalóan
valamely címerkép leírása. Látta-e vajon a szerző az eredeti címereslevelet,
vagy csak valami másolat volt címerleírásának alapja? Ez titokban
marad. Lehoczky …katonai pajzs, melynek kék mezejében veres márványszínu oltár látszik s azon nyitott biblia, melyre egy háborgó fellegekbol kiemelkedő kettosfarkú fél oroszlán bal lábát helyezi, míg jobbjában egy meztelen görbe kardot nyújt egy az oltár felett lebegő angyalnak, a kard pengéjén e mondat olvasható arany betukben: "Arte et marte dimicandum" Kérdezzük meg még egyszer: vajon a leírás nem a címeres levél alapján készült-e? Lehet. Az eredeti címerleíráson túl, itt közölt többletadatok, összhangban állanak-e vajon a címer szellemiségével?
Borovszky, Bihar vm. nemes cs. [2]: (Téglássy és nagyercsei Ertsey) "Kékben, zöld alapon, a paizs baloldalán görbe kardot tartó arany-oroszlán a jobb oldalon álló oltár felé sújt (!), az oltár felett lebegő angyal mindkét kezével a kard hegyét felfogja. A paizs bal felső szegletében "Arte et Marte Dimicandum" felírás olvasható." E jelenetet igen nehéz lenne értelmezni. Tegyük fel, Borovszky nem tudta, hogy az Ertsey család a lelkészeknek egyetemlegesen adományozott címert használja. A család impetrátor tagja le akart sújtani az egyházra (római katolikusra?), de sikertelenül. Ezért kapta volna a nemességet? Az oltár természetesen Úr asztala. A szerző a címereslevél kibocsátásának évszámát hibásan közli, ez a hiba átöröklodött a címereskönyvben található Ertsey címerre. Borovszky könyvében címerábrát nem közöl. Kár. Közöl ugyanakkor
kevésbé ismert családok által használt, triviális ábrázolásokat,
mint pl. kardot markoló kar. Pálmay, Marostorda vm. nemes cs. könyvében [3]:. (téglási Ertsei család): Kék paizsban az Úr asztala előtt növekvő
oroszlán balját a nyitott evangéliumon nyugtatva, jobbjával pedig
egy felhőkből kibúvó angyal által a feléje nyújtott kard után nyúl.
Sisakdísz: Foszlányok. Ertsey család címere, egy címeres könyvből, amely a XX. század elején készült. Alkotója és tulajdonosa egyaránt ismeretlen. 2001-ben bukkant fel, egy könyvárverésen. Szövege: "Ertsey de Téglás, anno 1623." A hibás évszám Borovszkyra utal, az ábrázolás előképe ismeretlen. Az oltár, amelyen emberalak ábrázolás - talán Szűz Mária, karjában Jézussal - látszik, reformátusoknál elképzelhetetlen. Az oroszlán szablya helyett egyenes kardot tart. A bibliát nem
érinti, sőt baljának tartása nem utal ara, hogy a bibliáért nyúlna,
a ruhátlan angyal ábrázolás idegen a református szellemtől. A koronát
három fehér strucctoll díszíti, a festő nyilván üresnek találta
a koronát sisakdísz nélkül, és egy lehetőleg semleges díszítést
választott. Az Ertsey (Ercsey) család birtokában lévő ábrázolás az előzőben
említett címeres könyvre megy vissza, a szintén ismeretlen festő
a képen néhány javítást eszközölt, így a kard görbe (bár nem tekinthető
helyes szablya-ábrázolásnak), az angyal ábrázolása kevésbé ügyetlen,
mint az előképén, az oltár vörös emelvényen áll, az oltár előoldalán
kehely ábrázolás látható, ami ugyan protestáns jelkép, de úrasztalán
ábrázolni nem szokás. Az oltárkép itt egyértelmuen Szűz Máriát formázza
a kis Jézussal. Vajay Szabolcs: A Johannita rend lovagjai. Csűrös, valamint Kelementelki Ravasz család [5]. A leírás és a címer mindkettőnél azonos. "Kék pajzs alján gomolygó, ezüst felhőből növekvő, veres nyelvét öltő, arany oroszlán balját egy zöld márványkoból rakott oltáron nyitott biblián nyugtatja, felemelt jobbjával pedig egy aranymarkolatú szablyáért nyúl, amelyet a pajzsfőben jobbról lebegő, veres ruhás, ezüstszárnyú és taláros angyal nyújt feléje. A pengén arany felírás: ARTE ET MARTE DIMICANDUM. Sisakdísz: a koronába helyezett, bíbor bélésű, zárt királyi diadém arany keresztpántját tetéző arany kereszttel. Takarók: kék-ezüst és veres-arany. Az oroszlánnak a címeren nincs farka. Ez nehezen magyarázható hiányosság. A szablya fordított állásban van ábrázolva: a felírás a jobb oldalán van. A zöld oltár (recte: úrasztala) a gyakorlattól idegen, erre példát a címerfestő aligha talált (lásd később). Taláros angyallal címeren nem találkozhatunk, a ruha veres színe is igen szokatlan. A talár talán a lelkészekre utalna? A kard feliratában az U betu V alakban való írása a középkorra utal. Elfogadható, de a fejedelemség korában már archaizálásnak hatott. Az ábrázolt sisakdísz teljes lehetetlenség. A bíbor bélésű, zárt királyi diadém osztrák, illetve főúri jellegű ékítmény, aminek az erdélyi fejedelem joghatósága alá tartozó, igencsak szerény életvitelű, még bene possesionatusnak sem nevezhető prédikátorok esetében a használata elképzelhetetlen. Kereszt református prédikátor címerében éppen lehetetlenség. Az angyal vörös ruhájáról megjegyezhetjük, hogy e színválasztást
címertani szempont is indokolhatta, lévén ez esetben a címer azzal
a négy alapvető színnel színezve, amit előszeretettel használtak
a foszlányok színezésére (kék-ezüst, veres-arany), és valóban címerünk
foszlányai is e színösszeállítást mutatják. Szerencsésebb lett volna
úgy vinni vörös szint a címerbe, hogy az úrasztala vörös, a - nem
tudni, milyen meggondolásból választott - zöld helyett.
|
